2019. aug 03.

Kajakkal a Külső-Hebridákon

írta: norbonca
Kajakkal a Külső-Hebridákon

foud0941.JPG

Megint kajakozás. Most Skócia, Külső-Hebridák, Atlanti-óceán. Nem a világ vége, van infrastruktúra, semmi sincs túl messze. Az időjárás változékony, vagy az eső esik és fúj a szél, vagy kibírhatatlanul sok szúnyog és légy van. Fókákat megyünk nézni, puffinokat, és esetleg basking sharkot. Bár utóbbira azért kevés az esély.

Ezek a túrák teljesen önszerveződőek. Megbeszéljük páran, hogy merre megyünk, esetleg szólunk még néhány ismerősnek, és akinek van kedve, csatlakozik. Jellemzően mindenki mindent magának intéz, felszerelést, utazást, szállást, stb. Nincs sem kinevezett, sem önjelölt túravezető. Mindenki saját felelősségre, egyedül csatlakozik, azt cipeli, azt viseli, és azt eszi, amit hozott. Ennek minden előnyével és hátrányával. Természetesen szinte mindent egyeztetünk, de egyénileg dönti el mindenki, mikor csatlakozik és mikor jár külön úton. 

Négyen megyünk, András, Gábor, Beni, Én. Meglepően drága arrafelé kajakot bérelni. Nekem van sajátom, Andrásnak is, úgyhogy viszem őket a +2 bérelt hajóval együtt itthonról, a családi szekérrel. Így az utazással együtt is olcsóbban jövünk ki, mint ha kint bérelnénk.

Úgy tűnik, erre az útra én vagyok az egyetlen, aki közel teljes tengeri felszerelést hozott. Minimális esélyt szeretnék adni arra, hogy ha beborulok a 10 fokos óceánba pár száz méterre a parttól, akkor túlélhetem. Persze az esélyeinket jelentősen javítaná, ha alapvetően együtt maradnánk evezés közben, de ez soha nem működött még.

Felszerelés lista:

  • Sátor, hálózsák, matrac, mini kemping szék (Összesen kb 6kg.)
  • Vízálló táskák
  • Gázfőző, edénykészlet, vihargyújtó, gyorsételek, energia szeletek, víz
  • Szárazruha, neopren cipő, aláöltözők, parti ruha, papucs, sapka, kesztyű, szúnyogháló
  • Naptej, szúnyogriasztó, fogkefe, fogkrém
  • 2db VHF rádió, műholdas telefon, 2db GPS (kézi és karóra) (papírtérkép van Andrásnál és Beninél is.), Navionics a telefonomon árapály táblázattal, időjárás előrejelzéssel, powerbank, napelemes töltő (teljesen felesleges), DJI Mavic Pro drone, vízálló fényképezőgép
  • Normál tengeri kajak felszerelés (túra mellény, bilge pump, floating bag, tartalék evező)

Budapestről a Külső Hebridákra eljutni autóval nem túl nehéz. A legkényelmesebb lehetőség lenne Amszterdamból átkompozni Newcastle-be. A komp délután indul és reggelre ér oda, de nem a lowbudget kajakos túrák piacán nyomulnak. Kötelező minimum kétágyas kabint bérelni, amivel a retúr jegy €1200 körül van. Tutira kinéznének a gázfőzőmmel és a zacskós leveseimmel is, szóval marad a körbekocsikázás.

Ha az autópályát választod, egész Európán keresztül lehet menni autóval anélkül, hogy az aszfaltra festett csíkokon kívül bármit is látnál belőle. Persze zseniálisan praktikus, de ettől még kicsit lehangoló. Gábor csatlakozik hozzám Nürtingenben és második este már Petersboroughban alszunk. A retúr kompjegy Angliába kb. €250 kocsi+2 főre. Lényegesen barátságosabb árban, azonban a komp fedélzete leginkább Mos Eisley -ra emlékeztet. Csak a zene szarabb.

wemi0308.JPG

Valójában ha nagyon akartam volna, már Glasgowban lennénk, de nem rohanunk, Benit csak késő délután kell felvenni a vasútállomáson. Skócia gyönyörű: hegyek, folyók, kastélyok. Érdemes lenne egy hátizsákos túrát is tolni, de azt majd legközelebb. Este Tripadvisorról választjuk ki Glasgow leglepattantabb gyorskajáldáját, a közepesnél rosszabb hamburgerrel és fish and chipsel, azonban az utána jövő bár whiskyvel, ginnel és élőzenével kárpótol. Végül reggel Andrást is felvesszük a reptéren, és már négyen együtt megyünk az Obanból induló komphoz.

4185c012-deb3-40fe-9cf9-9510ea5ec59e.JPG

Túránk kiindulópontja a Külső-Hebridák déli része, azaz Barra szigetének helyi turistaközpontja, Vatersay. Itt van egy pici kávézó, 1 wc, 2 zuhanyzó és elég hely a sátraknak a környező mezőkön. Többen indulnak innen kerékpárral vagy gyalog is. Kajakkal most csak mi. A sziget közepén található keskeny földsáv lehetőséget ad nekünk, hogy időjárás függően választhassunk kezdő útirányt. Mindig van A és B tervünk arra készülve, hogyan alakulnak napközben a körülmények.

4eff9d70-9550-4ba2-8558-643d7b493afc.JPG

András eltökélt szándéka, hogy horgászni fog a kajakból. Ehhez közepesen erős előtanulmányt végez, és végül a helyi horgászboltban vásárol valami kezdőfelszerelést. Eddigi utazásaim során egyedül Grönland tűnt olyan helynek, ahol elég csak belógatni valamit és a halak versengve ugrálnak a horogra, de ne én legyek már az ünneprontó.

 

1. nap

Az előrejelzés és a reggeli folyamatos felhőszakadás is azt mondja, hogy nem jó ötlet elindulni. Pihenünk és rendezgetjük a készleteket, próbáljuk kitalálni, mi fog beférni a kajakba és mit tudunk nélkülözni. Dél körül felszakadozik a felhőzet és időnként eláll az eső is. Hirtelen úgy döntünk, hogy elindulunk, ha kicsit is de legalább haladunk. Biztosan esni fog még pár napig, nincs értelme az időt húzni. 

Nem megyünk ma sokat, mindenkinek szoknia kell a hajót, az esőt, a hullámokat. 

Van néhány időjárási tényező amit célszerű figyelembe venni amikor döntünk, hogy kajakkal merre, illetve mikor indulunk. A szél erőssége és iránya, a hullámok mérete és iránya, valamint az áramlás erőssége és iránya. Ha ügyesek vagyunk, ezek segítenek haladni, ha balfaszok, akkor 2x annyi munkával jutunk el ugyanoda. Attól függően, hogy mennyire távolodunk el a parttól, (vagy esetleg milyen erős a nagyhajós forgalom), még a látótávolság is érdekes lehet.

Az Atlanti-óceán felőli oldal nem tűnik barátságosnak, azonban a dél-nyugatról jövő szél a part felé fújna minket, ami biztonsági szempont. Mi mégis a csendesebb vizet választjuk és mivel a szél és az áramlás is észak felé visz, hát arra vágunk neki. 

 97c90179-458d-46fb-a9af-9599d786fbb6.JPG

Első megállónk a közeli Castlebay. Nevét leleményes módon, az öböl közepén levő szigeten található Castle Kisimul -ról kapta. Kikötünk, és bár sokan túráznak itt gyalog és bringával is, a kajakkal érkezőket mindenki kedvesen és elismerően üdvözli, megjegyezve, hogy ők is kajakoznak vagy kajakoztak valamikor, esetleg láttak már kajakost korábban. A kastély pici, de nagyon szépen fel van újítva. Belépőt a múzeumért nem érdemes fizetni, enélkül is körbe lehet sétálni és felmenni a toronyba. Kiugrunk még egy pillanatra a partra is, Andrásék az út közben elveszített horgászfelszerelést próbálják pótolni.

Tovább indulunk egy, a Google Mapsen kastélynak vélt dolog felé. A képeken homokos strandnak látszó helyen nem lehet kikötni, így a B terv felé vesszük az irányt. A nagy ködben nem túl könnyen, de megtaláljuk a tökéletes esti táborhelyet. Homokos part, elég sátorhely, birkaszar, szél és panoráma (a köd mögé rejtve).

András remek meglátása, miszerint “nem akkor kell sátrat állítani, amikor jól esik”, itt beigazolódik. Aki nem ezzel kezdte, az a szakadó esőben bajlódhat. Beni igen remek halat csinál a tábori konyhában, abból, amit András vett még Castlebayben a horgászfelszerelés mellé. Az önbizalom és a horgászszerencse fontosak, de a vacsora méginkább. Egy kis gin a végére, és mehetünk is aludni.

Gábor programozó. Pontosan tudja, a határidő egy olyan valami, amit a projektmenedzserek arra találtak ki, hogy legyen még idejük teljesen felesleges baromságokat beletetetni a szoftverbe, ha esetleg eszükbe jutna utólag. És eszükbe jut. András valamikor réges-régen programozó volt, most már inkább projekteket menedzsel. Andrásnak a reggeli (vagy bármikori) indulással kapcsolatos határidejét Gábor a tőle megszokott rugalmassággal kezeli. Én nem rohanok sehova, így többnyire szórakoztató napi közjátékként kezelem. Az egyik első magyar kifejezés amit Beni megtanul: “menjüenk már!”.

img_3022.JPG

img_3026.JPG

 

2. nap

Reggel nem kelünk korán, lassan és lustán készülünk a szemerkélő esőben. Kevés utálatosabb dolog van, mint vizes sátrat csomagolni vizes ruhában.

A fókák itt is – mint tavaly Kanadában – aktív figyelőszolgálatot üzemeltetnek. Minden kisebb öbölben megnézik maguknak a fura szerzeteket. Kicsit jönnek utánunk, de soha nem túl közel. Ha megállunk, irányt váltunk, bármi hangosabbat teszünk, azonnal hangos csobbanással eltűnnek, hogy pár perc múlva újra felbukkanjanak rendszerint kicsit oldalt, mögöttünk.

img_3043.JPG

img_3055.JPG

Egy helyen megpróbáljuk levágni az utat. A szűk szorosban az áramlás befelé visz, kicsit vadvízi evezéshez hasonlít, ahogyan a szűkülő szorosban a víz felgyorsul. Egy kellemes öbölben találjuk magunkat, ami több kisebb öbölben folytatódik. Nem néztem meg rendesen a térképet, csak most teljesen belenagyítva látszik, hogy az utolsó 150 méteren nem ér össze a két vízfelület. Átemeljük vagy visszaküzdjük magunkat a sodrással szemben? Viccesnek tűnt a kis vadvízi rész, így ezt választjuk. Mire visszaérünk a nyílt vízre a szél erősebb, a hullámok már nem esnek jól. A parthoz közel megtörnek a zátonyokon, átbuknak rajtuk és a part menti sziklákról visszaverődve egyszerre minden irányból jönnek.

Átküzdjük magunkat pár nehezebb szakaszon, végül lecsendesedik az idő és a sekélyebb öblökben egyre több fókával találkozunk. A sziget végében levő repülőteret mindenképpen megnézzük. Ahogy evezek be a repülőtér öblébe komoly díszkíséretet kapok, egy kb. 10 fókából álló csoport úszik utánam, ki-kiugrálva a vízből. Hamar megtaláljuk a szuperpanorámás sátorhelyet a repülőtér végében.

Sátor, vacsi, gin, alvás.

img_3095.JPG
 

3. nap

Az egész éjszaka tartó felhőszakadás és szél után ma napsütésre ébredünk. A skót nyár éppen ma délelőttre esik és mi pont itt vagyunk. Hát nem fantasztikus?! Gyorsan kiteszek mindent száradni. Kis versenyfutás a felhőkkel.

Ez a világ egyetlen olyan menetrendszerinti járatokat üzemeltető repülőtere, ahol a kifutópálya a tengerszint alatt van, így kizárólag apálykor használható. Természetesen a menetrend is ehhez igazodik. Délelőtt lesz is felszálló gép, így amíg Gábor készülődik, mi átsétálunk a reptéri kávézóba, hogy útközben megnézhessük. Egy olyan repülőtéren vagyunk, ahol néhány repülő jön naponta, úgyhogy ráérnek eléggé. Meg is kérjük őket, hogy mutassák meg a tűzoltóállomást, elvégre András és Beni önkéntes tűzoltók otthon. Nyilván nem azok, de ezt ráérnek mér megtudni. Készséggel megmutatnak mindent, beülhetünk az autókba és még a kék villogót is tolhatjuk. Ezt nem lehet kinőni. Megmutat és elmagyaráz mindent eszközt részletesen, illetve rendkívül érdekli, hogy máshol mivel dolgoznak. A srácok teljesen fogalmatlanok még a kérdést sem értik, végül Beni azzal vágja ki magát, hogy ő csak forgalmat irányít a tűzoltóknál, a technikához nem engedik.

Visszamegyünk a táborba, összepakolunk és indulunk. Közben megjön a dagály, így én beevezek a repülőtérre. Ha a bakancslistádon van, hogy egyszer egy menetrendszerinti járatokat üzemeltető repülőtér kifutópályáján akarsz evezni, hát ez a világon az egyetlen hely, ahol megteheted. Ha eddig nem volt rajta, akkor itt a remek lehetőség, hogy rátedd.

dsoz9550.JPG

A repülőtér végén szerintem át lehet kelni a két sziget között dagálykor, és most éppen az van, úgyhogy én arra indulok. A többiek – okulva a tegnapi navigációs bakiból – inkább körbe mennek. Pedig az átjáró itt van és hajózható. Jó 40 percet várok rájuk a sziget legvégén levő homokos strandon. :) Barrat megkerülve kiérünk a nyílt óceánra. A napsütést felváltja az eső és a szél. A nem túl nagy 1,5 méteres hullámok kifejezetten kellemetlenek, ahogy partközelben haladunk. 1 óra lapátolás után ebben a borzalomban megállunk egy gyorsat szusszanni, majd vissza a kajakba és irány tovább. Úgy érzem még semmit sem haladtunk, pedig nagyobb távot terveztünk mára. Most messzebb megyünk, a parttól 2-300 méterre, a hullámok megnőnek kb. 2 méteresre, de végre csak szemből érkeznek és így kezelhetőbbek. Egy ponton a szél erősödni kezd, dél felől sűrű fekete felhők gyülekeznek, a hullámok pedig közel 3 méteresek. Még mindig nem drámai de már nem látjuk egymást, ha különböző hullámvölgyben vagyunk. A következő szakaszon magas meredek sziklák jönnek. Ha nekivágunk minimum 2-3 órán keresztül nem tudunk partot érni. Így dönteni kell most. Gyors kupaktanács a rádión és megvan a döntés. Irány a part.

Gyönyörű helyet találtunk. Sátor állítás, vacsi.

img_3148.JPG

 

4. nap

Reggel szemerkélő esőre és az öbölben ugráló delfinekre ébredünk. Kicsit várunk, hogy elálljon és száradjanak a sátrak. Eláll a szél és az eső is, cserébe azonnal megjelennek a legyek és a szúnyogok. Innen a domboldalról elég nyugodtnak látszik az óceán. El is indulunk. Az öbölből kiérve a gyenge délnyugati szél hosszú 1,5-2 méteres hullámain egészen élvezetes evezni. Azonban amikor a következő öblöt elhagyjuk, a magas partfalról visszaverődő hullámok már nem annyira barátságosak. Igyekszem távolabb húzódni parttól, és hiába fúj visszafelé a szél egyre távolabb kerülök. Így egyszerre próbálok küzdeni a hullámokkal és tartani egy ideálisnak vélt távolságot. A magas partfal mögül kiérve az víz megnyugszik. Az eddig 2 méteres hullámok 3-4 méteresre nőnek. A szél még mindig gyenge. Elképesztően gyönyörű, és nehéz leírni, hogyan lehet ilyen nagy hullámokkal mégis ennyire nyugodt az óceán. Némelyik hullámhegyre 11-12 evezőcsapással jutok fel, 3-4 a tetején, a másik oldalon szörf lefele.

Én Andrással jövök párban, Gábor Benivel. Rádión tartjuk a kapcsolatot. András hirtelen gondol egyet és elhúz a part felé, hogy egyedül élvezze a hajóját és a nagy hullámokat. Jelzi, hogy merül, így a rádióját kikapcsolja. Közepesen tűnik jó ötletnek, de megértem. Én sem akarok mást tenni, csak átadni magam az élménynek amíg lehet.

Beni és Gábor megállna pihenni, de messze vagyunk a parttól. Éppen egy hosszabb magas partfal közeledik, András van a legközelebb a parthoz, elindul kifelé, hogy helyet keressen. Én jelzem, hogy a már stabilan 4 méter körüli hullámokban nem jó ötlet a sziklák között keresni valami pisilőhelyet. A GPS -re nézve kb. 1 óra alatt elmegyünk mellette és kényelmesen kikötünk a következő öbölben. Végül a többiek is egyetértenek, de eddigre már teljesen elszakadtunk egymástól. Én kb 4-500 méterre parttól tolom folyamatosan, a szél erősödik és a hullámok egyre morcosabbak. Először csak zavarosak, majd minden irányból támadnak. A hosszú hullámokra pedig kisebb, hegyesebb 0,5-1 méteresek nőnek. Folyamatosan koncentrálni kell, hogy melyik a következő hullám amire rá kell fordulnom kicsit, meg fog billenteni, stb. A többieket már régen nem láttam. Most kéne videózni. Tudom a távolságot is tartani a parttól és előre is haladok. 

Közelebb a parthoz ugyan kisebbek lehetnek a hullámok, de sokkal zavarosabbak is. Csak remélem, hogy a többiek is jól vannak, de hárman együtt biztosan megoldják. A partfal végéhez közeledve, – ahogyan arra számítottam – kicsit még durvul, a hullámok nagyok is és tényleg kellemetlenek. Már látszik a vége, így elkezdek a parthoz is közelebb húzódni.

 Tipikus rádióbeszélgetés Andrással:

  • Norbi, megvagy?
  • Persze, éppen az életemért küzdök az utolsó nagy sziklától 400m -re északnyugatra.
  • Remek, mi jóval közelebb vagyunk a parthoz, a következő öbölben várunk.
  • OK

 

Mire átküzdöm magam ezen a részen eléggé elfáradok, ha nem is fizikailag, de fejben mindenképpen. Végre megnyugszik a víz, csak a nagy hullámok maradnak, a part felé fordulok és már csak szörföznöm kell kifelé.

Beérem a többieket és kb. egyszerre érünk partot. Rövid szünet, stratégiai megbeszélés. Már nincs sok hátra, de a szél erősödik és újabb sziklás rész jön. A partnál amit el kell érnünk elvékonyodik a sziget, így mindkét oldalán meg tudunk állni, azonban a másik oldalról közelebb van a táborhely. Így végül a nyugodtabb víz és a kevesebb cipekedés mellett döntünk. Csak egy kis, kb 3,5 km hosszú félszigetet kell megkerülnünk. Mire elindulunk a szél közel viharosra erősödik, a hátszél és az áramlás is nekünk dolgozik. Ennek a másik oldalon természetesen meglesz az ára. Így is van. Brutális szél szemből, kicsi de rövid hullámok és áramlás. A többiek hősiesen küzdenek az öböl közepén, én igyekszem a part mellett szél és hullámárnyékban, a kis sziklák takarásában elsunnyogni. Jó kis sport lett ez a végére, szerintem mindenki örül, hogy megérkeztünk. Kemény nap volt. Az évek óta hűségesen szolgáló Garmin kézi GPS -em nem bírta a mai napot, életében először áll meg, de úgy tűnik, hogy végleg.

Sátor, gin, vacsi, alvás.

Éjszaka pedig megint szél és eső. Ma sem szárad meg semmi.

qlhy5134.JPG

 

5. nap

Napsütésre ébredünk. Mai első megállónk egy elhagyott falu. A néhány ház, a közelben legelő tehenek és a kék tenger meglehetősen impozáns látvány. Útközben megállunk egy picike szigetnél. A szembeszélben eléggé húzni kell, de frissek és kipihentek vagyunk. 

wqdf5486.JPG

A sekélyebb öblök itt is tele vannak fókákkal. A sziget déli és keleti oldalán megnézzük az összes kis sziklahasadékot. Remek kajakos játszótereket találunk. A hasadékokban, mint egy folyón, úgy áramlik a víz egészen nagy hullámokat keltve közben, mi pedig fel-le evezünk a szűk helyen. Végül elindulunk az eredeti célunk felé. A nyugati szél egyre erősebb, ami az Atlantiról bejövő hullámokon is érződik. Ezt még a szigetek között az áramlás és a magas sziklákról visszaverődő hullámok remekül megkavarják, kellemetlenül ugyan, de még a tiszta hullámok sem nőnek 2m fölé. A kinézett szigeten egyetlen hely van ami alkalmas a kikötésre, egy hatalmas homokos strand. A térkép a strand mellett egy átjárót jelöl. Meg is találjuk, de kajakkal szerintem még dagálykor sem járható. Kb. 20 métert kell átemelni a hajókat és a túloldalon a sziklák tetejéről indulni. Remek móka, a célunk pedig már csak néhány evezőcsapásra van. Természetesen a több, mint 10 fókából álló kis fogadóbizottság itt is vár minket.

socq6138.JPG

Hamar megtaláljuk a sátorhelyünket. Elképesztő panorámás vacsorát tudhatunk le. Még egy rövid séta is belefér  a sziget egyetlen romos és elhagyott házához. Elég jó kis nap volt ez. 

Sátor, vacsi, gin kipipálva. Jöhet az alvás.

rmyy1610.JPG

 

6. nap

Nincs kapcsolatunk a külvilággal, ezért időjárás előrejelzésünk sincs. Amit utoljára láttunk az alapján nincs ok aggodalomra, de szokás szerint van A és B tervünk. A cél, hogy végre puffinokat lássunk, így irány Mingulay. Reggel kisüt a nap és váratlanul meleg lesz.

riqh7796.JPG

fzsh6856.JPG

Elképesztő, hogy a nemrég még 4 méteres hullámokkal megdolgoztató óceán hogy lehet egyszerre ilyen hihetetlenül nyugodt. Könnyedén, sima 2,5 óra evezéssel érjük el Mingulay egyetlen kikötésre alkalmas pontját közvetlenül a puffin kolónia alatti parton. Gyors ebéd majd egyszerűen csak beülünk a kis színes csőrű madarak közé. Hagyjuk hogy megszokják a jelenlétünket és folytassák napi tevékenységüket mintha itt sem lennénk. A visszaút hasonlóan eseménytelen. Kivasalt óceán.

Ez az első napunk, hogy egyáltalán nem esett az eső.

Sátor, vacsi, alvás.

 oevz0780.JPG

 

7. nap

Utolsó napunkat lazára tervezzük. Rövid megállóval félúton. Nyugis, kényelmes evezés erős hátszélben és áramlásban, és persze egy utolsó próbálkozás a kajakból horgászattal. A pihenő előtt kicsit megzavarjuk a sziklákon napozó fókacsapatot. A pihenőnél újabb döntési pont. A szél erősödik, az áramlás fordul, így számomra egyértelmű, hogy a hosszabb, de kényelmesebb úton megyek vissza. Arról nem is beszélve, hogy az autó csak 100 méterre van a parttól, míg a túloldalon kb. 500 métert kell cipelni az összes csomagot + a hajókat. Egyedül vágok neki hát az utolsó szakasznak, de nem bánom, pont kell ez a kis magányos levezetés. Az extra 1,5 km ellenére fél órával hamarabb érek célba. Mire a többiek megérkeznek, a hajómat már felvittem a kocsihoz, és a cuccaimat is összerendezem a bepakoláshoz.

Holnap hajnalban indul a kompunk, így mindent készre csomagolunk, és este helyben bérlünk pár szobát. A tulajdonos, akinek korábban saját halászhajója volt, egy igen komoly skót történelemórát tart nekünk. Önmagában ez a kis beszélgetés is bőven megérte a szállás árát, a meleg zuhanyról és a kényelmes ágyról nem is beszélve. 

Kitűnő túra volt ez is. Több barátság, több tapasztalat a hajóinkról, az óceánról, az időjárásról és nem utolsó sorban magunkról. Még vége sincs, de már a következő túrát tervezzük.

 

gytd0338.JPG

Szólj hozzá

evezés outdoor tengerikajak Skócia Hebridák Scotland Kajak Kayak Hebrides