A legutóbbi utam már nagyon távolinak tűnik, talán mert azóta rengeteg új terv született és mindig a következő utazás a legizgalmasabb. Egy dolog volt azonban teljesen biztos egész évben: idén is visszamegyünk Thaiföldre vitorlázni.

A tavalyi út varázslatos emlékeket hagyott mindenkiben és ez kockázatos. Mindig még jobbat, még nagyobbat, még szebbet várunk a következő alkalomtól. Semmiképpen ne menjünk ugyanoda, de legyen nagyon hasonló, csak még jobb. Utazzunk kevesebbet, de lássunk többet. Az ugyanolyan már szinte rosszabb. Ez teljesen természetes. Sok idő és utazás, mire az ember már nem akarja folyton versenyeztetni az élményeket egymással.

A múlt évben utolsó pillanatban foglalt hajó nem volt semmilyen extrával felszerelve, de ami a kényelem rovására megy, az a kalandot növeli. Idén ellenben nem a felfedezésen, hanem a pihenésen van a hangsúly, rövidebb táv, több lustálkodás a vízen és a parton is. Ezért nagyobb és jobban felszerelt hajót bérelünk, amin van minden, ami kényelmünket szolgálja: vízkészítő, klíma, napelem, generátor, jégkészítő, stb. Hetekig lehetne vele csavarogni a lakatlan szigetek között kikötés nélkül.

Bemelegítésnek egy csendes tengerparti szállodából intézzük a készülődést. Majdnem éjfélkor érkezünk, az étterem már zárva, de nekünk még összedobnak gyorsan vacsit és az egyik apartmanunkban tálalják. A jetlag kezelésére egy sajátos megoldást választ a társaság. Reggel 5-ig beszélgetés, fürdés és ivás a tengerparton. Alvás, 9-kor reggeli, majd elölről az egész program. Szerintem edzésben vagyok, de a békési srácok kemények. Én a 3. Ilyen nap után 4 óra körül kidőlök és az indulás előtt zombiként érkezem a reggelihez. Nem, nem kérek reggeli előtt pálinkát.

Írtam bevásárló listát, pontosan megjelölve hányszor fogunk a hajón enni, és miből mennyi kell 9 embernek 1 hétre, megjegyezve, hogy vásárolni is fogunk tudni 2-3 alkalommal. A bevásárlást intéző különítménynek a listát tartalmilag csak közepesen jól sikerült követni, mennyiségileg viszont egyáltalán nem. Jelentős tartalékot számoltak rá vészhelyzet esetére. Elvégre valóban megvan rá az esély, hogy kint ragadunk a tengeren hetekig, és az egyetlen ami megmentheti az életünket, az a sör.

A Yacht Haven Phuketben ismerősként üdvözölnek. A briefing és a hajóátvétel gyors és hatékony. Khrystyna felhívja a figyelmem néhány fontosabb megjegyzésre a pilot bookban, mint pl. az egyik célpontként kiszemelt lakatlan szigetnél, ahol nem tanácsos partra lépni, mert a helyiek rendszeresen védett madárfészkeket fosztogatnak, automata fegyvereik vannak és nem kedvelik a turistákat. Horgonyozni azért lehet és tényleg különösen szép hely. Illetve kötelező jelleggel megjegyzi, hogy sötétedés után tilos hajózni, mert az itteni halászok és egyéb hajóval dolgozó kollégáik nem igazán érdeklőnek a tengeren érvényes nemzetközi hajózási szabályok iránt. Sokan, gyorsan és kivilágítatlanul közlekednek. Ami nem egyedi, de az Adriához szokott túrázókat érhetik meglepetések.

Mire bepakolunk, minden a helyére kerül és rövid eligazítást tartok, akármilyen pörgős is a csapat, csak délután 3 körül tudjuk elrúgni a partot. Nem megyünk messzire, de az első extra látnivalót így is kihagyjuk és rögtön az esti cél felé vesszük az irányt. Az időjárás előrejelzés szerint ezen a héten lesz szelünk bőven, időnként talán több is a szükségesnél. Ilyenkor azt teheti az ember, hogy megnézi honnan fog fújni a szél, és az adott sziget szélvédett oldalán áll meg. Rögtön sikerül is beleszaladni. Az éjszaka közepén megfordul a szél és a néha 20-22 csomó körüli erősséget, hullámokkal együtt élvezhetjük egész éjszaka. A bóján, amire kötöttünk látszik a napi használat, de azért Thaiföldön sosem lehet tudni. Beállítottam horgonycsúszás riasztást, és a folyamatosan forgó és változó szélnek köszönhetően az éjszakát sikerül kb 1,5 óra alvással letudnom. Ennek ellenére reggelinél mégis úgy tűnik, hogy én aludtam a legtöbbet. Szép kezdés. Hajnalra csendesedik a szél és megéri korán kelni. A reggeli kávé közben a hajóról nézni a napfelkeltét, kárpótol mindenért.

Sebaj, ma éjszaka tutira védett helyen leszünk, csak azt a néhány órás billegést, ugrálást és szelet kell kibírni, amíg odaérünk. A nap folyamán a sárgarépa tartalékunk erősen megcsappan, de végül épségben megérkezünk. A varázslatos táj, a tengerből kiemelkedő hatalmas sziklák, a fehér homokos part és a meleg tengervíz gyorsan feledteti a gyötrelmeket. Mindenképpen taktikát kell változtatnunk, mert én nem akarok sört inni, a többiek pedig nem tudnak, és így logisztikai problémáink lesznek a végére. A lezárt Maya Bay Beach -et megnézzük közelről. Bár a nagy homokos partra nem lehet kilépni, a bóják használhatóak, a szemben levő kis part elérhető, és snorkelezni is lehet. Jelentősen csökkent az öböl forgalma, de így is folyamatos a jövés-menés. A speedboatokkal ideömlesztett, vízbe szórt, majd kürtökkel összeterelt turisták teleszemetelnek mindent. Kevés a hal és láthatóan tovább pusztul a környezet. Lehet komolyabban le kellene zárni, ha helyre akarják hozni az élővilágot.

Ma Ko Phi Phi nyugodt, békés öblében alszunk, a parton éjszakai élettel, vacsorával, masszírozással. A hely szellemének megfelelően itt elég hamar oldódnak a társadalmi és kulturális különbségek. A megélt évek számától függetlenül, több ezer ember egyformán fiatalos lendülettel táncol, ugrál, mászik négykézláb a homokban, vagy szeretkezik a tengerben. Rövid vacsora, táncmulatság és változatos vizuális ingerek után meglepően hamar mindenki szeretne visszatérni a hajóra. Megbeszéljük, hogy ma mindenki megpróbál hármat aludni. A tegnapi, a mai és a holnapi helyett is. Ugyanis megint egy nehezebb szakasz jön.

Reggel senki nem kel korán és mivel a ránk váró 40 mérföld kapaszkodós lesz, nem is sürgetem a csapatot. 10 után tudunk csak elindulni, azt a 2 embert, aki a legkevésbé bírja a hullámokat magam mellé ültetem a flybridge -re. Innen nézik a távolban derengő szigetek körvonalát, ami nem, hogy még csak nem a cél, hanem csak egy, a néhány útba eső hely közül. Folyamatosan szóval tartom őket, így szinte észre sem veszik, ahogyan telnek az órák és fogy a távolság. Nem mondom, hogy megszerették a hullámokat, de hogy ezután kevésbé fognak tartani tőlük az biztos. Időközben már öten ülünk a kapitányi állásban, kerülgetjük a halászhajókat és van aki aludni is tud.

Eltökélt célom, hogy friss halat fogunk vacsorázni, amit mi magunk szerzünk be. A hajózási szabályzat egészen szigorúan rendelkezik a menetben levő vonóhálós halászatot folytató hajókkal való találkozásról. (Kerüld őket jó messzire!) Azonban, – mint azt fentebb megjegyeztem, – itt erről fogalmuk sincsen. Így a legkevésbé sem tiltakoznak, amikor melléjük sorolva megkérdezzük mennyire sikeres a napjuk. Olyan hajót kell keresnünk, ami nem párban, hanem egyedül halászik és remélhetőleg már nem az első kört futja ma. Sajnos az első hajóval nem járunk sikerrel, de a másodikon nagyon lelkes halászokat találunk, kifejezetten örülnek a látogatásunknak és bár csak tintahaluk van egyelőre, abból bőven kapunk, cserébe a még mindig nem szűkös sör készletből tudunk felajánlani. Az egész tranzakció csak néhány perc, de életre szóló élmény mindenkinek, és nem utolsó sorban remekül megtöri a mai hosszú etapot. Az út hátralevő része eltelik a portéka pucolásával és a különböző elkészítési receptek megtárgyalásával. 

A tervezett időben megérkezünk Koh Mook -hoz. Védett öböl, homokos tengerpart, kristálytiszta víz, egyszerű, de kiváló bárok a parton. Nem kapkodunk, itt fogunk tölteni legalább 2 éjszakát, felhasználva a betervezett pihenőnapot.

Ahogyan a legtöbb manapság felkapott sportceleb motivációs bejegyzéseiből is tudhatjuk: a kitartó és céltudatos edzés mindig meghozza a gyümölcsét. Így viszonylag ritkán maradok szégyenben, ha ivásról van szó, de itt nem egyszerű tartani a lépést. Az egyetlen esélyt a versenyben maradásra az adja, hogy én szigorúan csak kikötés után szállok be a ringbe. Éjszaka arra ébredek, hogy a gyomorsavam tiltakozik az elmúlt napok megpróbáltatásai ellen. Az ilyen esetekre gondosan bekészített bogyót, a hűtő ajtajában fellelt fél literes műanyag vízespalack tartalmának segítségével próbálom bevenni. Az, hogy a húzóra leküldött termetes korty pálinka az első meglepetés után a “végül is egész jó” gondolatot hozza elő, közepesen erős aggodalommal tölt el, és elalvás előtt felmerül, hogy a hét hátralevő részét talán kevesebb alkohollal kellene megpróbálni. Megjegyzem Antal barátom tényleg igazán remek pálinkát főz.

Szóval Koh Mook, part, homok, és a kiváló Mong Beach Bar. Így azért jóval lassabban fog fogyni a készletünk. Mire eljön a záróra, a bár vodka készlete kimerül. Mekkora szerencse, hogy a hajón még van vagy 6 liter! Holnap úgysem megyünk sehova így egy újabb erős edzésnapot tudhatunk le. Kár, hogy egy rendes alkoholista motivációs blog nem fér bele a mai kommunikációs trend fősodrába. Bőven lenne miről írni, de az sem lehetetlen, hogy a Tibi Atya brand már kihozta ebből a témából, amit érdemes.

A Mong Bar remek hely, hippi tulajok szolgálnak fel tök lazán, 2 tetoválás és 3 joint között. Egy komplett napot töltünk lustálkodva, és egész délutánra lekötve a teljes masszírozós humánerőforrást. No meg a saját készletünk helyett a bárét dézsmálva. 60-80 THB egy tál étel, itt egész nap eszünk és iszunk egy phuketi vacsora árából. Indulás előtt még kérek tőlük egy kis faszenet a hajón levő grillhez. Jól fog jönni az holnap is. Ha Koh Mook –on jártok, van bevásárlási lehetőség. Menjetek taxival! 100 THB –ért átvisz a faluba és vissza is hoz. A robogóra szerelt oldalkocsin utazni már önmagában is jópofa dolog, de látni közben az erdőben épülő minimalista szállodáktól a cölöpházakban elő halászokig sok érdekes dolgot.

A szomszéd öbölben levő Emerald Cave különleges természeti jelenség. A tenger felől, egy sötét barlangon keresztül kell beúszni egy magas sziklafalakkal védett kis öbölbe, ahol homokos part fogad. Vízálló elemlámpát vigyetek! Érdemes vagy korán reggel, vagy késő délután menni, amikor a turistacsoportok már eltűntek. A parti szállodákból speedboatokkal kihozott, a mentőmellényükön átfűzött kötéllel egymáshoz rögzített és végigrángatott turisták látványa egyébként is kiábrándító.

Térerő és internet nemigen van, így a nemzeti park rangereitől kérek időjárás előrejelzést indulás előtt. Ma szép idő lesz, szél és hullámok nélkül. Megelőzve a lázadást, csökkentenem kell a hosszú szakaszokat. (Egy még mindenképpen lesz.) Így kihagyjuk a legtávolabbi tervezett célt, a “madárfészkes” szigetet, és a következő pont, Koh Rok felé indulunk. Út közben ismét megállunk egy halászhajó mellett, ahonnan beszerezzük az ebédhez való halat. Megérkezés után első dolgunk, hogy a hajóra szerelt grillen elkészítjük. A szigeten csak mi vagyunk és a nemzeti park emberei. Az elnéptelenedett parton egész délután napozás, strandolás, pihenés.

Estére erősödni kezd a szél és a hullámok is. Az időközben megérkező többi hajó is helyezkedni kezd, hogy hullámvédett helyet keressen éjszakára. Abba a szerencsétlen helyzetbe kerültünk, hogy nincs szélvédett oldal, a túloldalon még erősebb a szél és a hullámok is jóval nagyobbak, végül a két sziget közötti átjáróban tűnik a legnyugodtabbnak a víz, mert a korallzátony legalább a hullámokat megtöri. Hajnalra enyhül a helyzet, de innen minden messze van. Jó lenne kitalálni, hogyan jutunk el a következő helyre úgy, hogy a többiek is túléljék.

Végül felkészítem a legénységet a leghosszabb szakaszra és a várható hullámzásra. Gyors reggeli után, korán indulunk. A szelet és így a hullámokat is hátulról, oldalról kapjuk, ami kellemetlen, de korántsem annyira, mint a szemből jövők. Alapvetően a legjobb túlélési módot választják, végigalusszák az utat. Jó tempóban vitorlázva érjük el a Phuket alatti szigetcsoport északi tagját, ahol még zsúfolt az öböl, és nagy a forgalom. Már nyugodt vízen várjuk, hogy szabaduljon fel bója. Elkészül közben az ebéd is. Meglepően jól bírta mindenki a mai napot, annyira, hogy végül nem is megyünk ki a partra, a hajón beszélgetünk, kártyázunk hajnalig és optimalizáljuk a nehezen fogyó készletet.

Az öböl védett a hullámzástól, de a hajnalra elég határozottan süvítő szél előrejelzi a mára várható utat. Nem kell sokat mennünk, talán csak 2-3 órát, de azt 25+ csomós szembeszélben és hullámokban. Igyekszem magam köré gyűjteni a legénység érzékenyebb tagjait, és lefoglalni őket, amíg leküzdjük a szakaszt. Elégedetten figyelem, hogy van aki a hajó elejére ül és élvezi az igazi hullámvasutat és a hajón átcsapó hullámokat. Korán érkezünk az utolsó táborhelyünkre. Homokos part, kiváló muszlim étterem, és az eddigi legjobb masszírozás feledteti a rázós utat.

Tavaly alig volt szél, végig kivasalt tengeren szikrázó napsütésben mentünk, így az út elejétől féltettem őket a várható időjárás miatt. Feleslegesen aggódtam. Volt részünk mindenféle szélben és hullámban, de meglepően jól bírta mindenki, minimális morgolódással. Úgy tűnik, hogy sokkal inkább a csodálatos tenger, az óriási sziklák, a kedves emberek és a kiváló ételek hagynak maradandó emléket. Talán páran még a hullámokat is megszerették kicsit. Nem kell sietnünk vissza. Utolsó reggel, útban visszafelé még benézünk a Phang Na Bay fölé tornyosuló sziklák közé. Lesz mit látnunk jövőre is, a tervezgetést máris elkezdtük.

A hajózás nem való mindenkinek. Viszonylag kis helyen összezárva kell létezni és minden ügyes-bajos dolgunkat intézni. Fúj a szél, hullámzik a tenger. Eközben megtudunk rengeteg dolgot a másikról, és talán még többet saját magunkról. Alkalmazkodó képességünkről, konfliktuskezelésről, egymás tiszteletéről.

Hogy miért érdemes mégis Thaiföldet hajóval bejárni? Mert az ötcsillagos szállodákon, a ladyboyokon és a lehúzós álkulturális programokon túl ott vannak a hétköznapi, barátságos, igazi thai emberek, akik egy kicsit mindig másképp fognak tekinteni azokra akik nem a speedboatos, buddhatetkós tömegturizmust képviselik, hanem egy vitorlás hajón érkeznek a tenger felől.